Fülemben lágy dallamok csengenek,
s, én könnyes szemmel nézem képedet.
Kerestem én is már az igazit,
de, ez a szerelem mi valóra váltja lelkem álmait.

Mosolyoddal beragyogod életem,
szavaddal, nyugtatod viharos lelkem.
Bár ezek szinte csak álomképek,
mert még szemedbe nézni nem merek.

Ezzel a verssel szeretnék közeledni,
s ezt a szerelmet beteljesíteni.
A szememben oly különleges vagy,
mint mikor tüzes szikrát szór
hajnalban, a csillogó felmenő nap.

Az írásmódom is igen szeszélyes,
a szívem érted most igen lelkes.
Érzem, mi ketten együtt,
kimondhatnánk a szerelmi esküt.

Amikor piros rózsaszirmok között,
fehér ruhában az oltár fölött,
igent mondunk egymás szemébe,
s ennek záloga tüzes csókod lenne.

Álmaim, mint látod szépek,
de lépni csak most merek.
Remélem, hogy rám fogsz tekinteni
s ezek után, a szemembe nézni.

Mikor beleszeretünk valakibe,
lüktető, meleg érzés tör felszínre,
s ezt az érzést nem csillapíthatja más,
csak is te, ki itt ragyogsz
S ha már elsötétülsz, rám akkor jön a
PUSZTULÁS.

Talán ez jól fog sikerülni,
s nem fog e varázsnak vége lenni.
Megmarad ez a távoli zene,
forró, piros ajkad íze.