Catherine Taylor, a férjére nézett. Jason épp nem figyelt, mert a kanapéról a tolószékbe próbált átülni. Cat szeme könnybe lábadt. A hálószobából nézte végig, ahogy az ura magányosan küzd az önállóságért.
Jason Rowland mindkét lábára lebénult, amikor öt hónapja, egy lakóház harmadik emeltének a szerkezetét ellenőrizte. A félig kész erkélyen megbotlott egy ott hagyott téglában, és az ideiglenes korlátot kidöntve, lezuhant. A zuhanást csodával határos módon túlélte. Catherine, kitartott férje mellett, a világért se mondott volna le róla. Szerette őt, gondoskodott ellátásáról. Hitt a teljes felgyógyulásban, és őszintén remélte, hogy férje majd újra képes lesz a saját lábára állni. rA szerelem mindent legyőz.r1; r11; ez volt Catherine jelmondata. Viccesen azonban mindig hozzátette: rA tudomány aprócska segítségével.r1; Mindezek ellenére valóban hitt a gyógyulásban, és szerelmével tartotta a férjében a lelket, amikor az elkeseredett, vagy türelmetlenkedett, hogy sokára jön el a rtudományr1; segítsége. Az elmúlt öt hónap alatt, nem volt idő, hogy Catherine ne vigyázta volna férje gyógyulását. Amikor dolgozni ment, szociális munkást hívott mellé az első hónapokban, majd ahogy egyre önállóbb lett Jason, úgy növelte férje egyedül töltött idejét. A tolószékbe való átülés azonban még soha nem sikerült neki egyedül. Cat úgy érezte, ő a hibás mindezért, talán túlságosan sokat pátyolgatta, ezért nem kényszerült rá férje, hogy ezt megtanulja. Ez volt az oka, hogy most, csak állt, és passzívan figyelte, ahogyan a férje próbálkozik, hasztalan. Sírt, mégis képtelen volt megmozdulni, mintha odaszegezték volna a padlóhoz, mintha egy földöntúli erő azt sugallná: rMaradj!r1;
Furcsa érzések kavarogtak a fejében. Elgondolkozott, és elméje egyik része, átértékelte az eltelt hónapokat, amit lebénult férje mellett töltött.
rHarminc éves nő vagyok. Tele élettel és erővel. Tényleg ilyen sorsot szánsz nekem Istenem? Ugye nem?r1; Megrettent saját gondolatától, hiszen mindeközben tudta, hogy elhatározását nem zavarhatja meg ilyen kósza, háttérgondolat, még egy pillanatra sem, mint: rHagyd el Jasont!r1; r11; felszólítás. Nem gondolta, hogy el tudná hagyni azt a férfit, aki őszinte szerelemmel ajándékozta meg.
Olyan mély érzések kötötték Jasonhoz, hogy nagyon gyorsan visszavonta Istenhez intézett kérdését, és azt az elmebeteg ötletet, hogy fogja a motyóját és csak úgy szimplán, lelép a balsorsú férje mellől. rAz élet útjai kifürkészhetetlenek, és csalóka álmokkal van telehintve.r1; r11; hallotta saját, másik énjét, ám Catherine erre azt válaszolta, hogy egy nagyobb erő köti őt ehhez a rnyomorékr1; férfihoz. És ez az erő, maga a szeretet. Így viaskodott, magával, a hálószoba ajtóban könnyezve, miközben Jasonnak sikerült átülnie a tolószékbe.
Catherine berohant hozzá, átölelte, és csókolgatta őt. Jason tudta felesége könnyei, örömkönnyek.
w22; Szívem. Mi a gond? Miért zokogsz? - kérdezte Jason mosolyogva, mintha nem is sejtené, hogy miféle áttörést vitt az imént véghez.
w22; Hjaj, édesem. Nincs semmi gond csakr30; csak annyira szeretlek. Kérlek, bocsáss meg! Bocsáss meg! - mondta Catherine, és tovább zokogott, de sírása már nem volt olyan keserves. Úgy érezte, ura bocsánatáért kell esedeznie azért, mert egy pillanatra is gondolt arra, hogy: mi lenne, har30;
w22; Megbocsátok. - mondta Jason és ő is zokogni kezdett. Tudta jól, miért. Úgy érezte, nem titkolhatja tovább, mindazt az élményt, amit a kórházban átélt.
w22; Te is bocsáss meg nekem Cat! r11; kezdte. r11; Valamit el kell mondanom. r11; Cat leült a kanapéra, letörölte könnyeit és a férje arcát fürkészte, ami annyi szenvedés után is elragadó volt. - Nem szóltam, mert annyira hihetetlen, annyira felfoghatatlan, hogy a Te racionalitásoddal biztosan nem lehet valóságos. r11; elhallgatott, mert kereste a megfelelő szavakat. Catherine nem szólt, ezért folytatta. - A kórházi ágyon láttam először a jövőt. A balesetem után. Talán még ájult voltam, de mégis minden olyan valóságos volt. Egy angyalt láttam Cat. Ugye bután hangzik? Vannak dolgok, melyek csak kimondatlanul csodásak, mert amint szavakká formáljuk őket, igen nagy butaságnak tűnnek. Ez az angyal azt mondta, hogy nagy dolgokra vagyok hivatott. Sorsom tolószékben kell folytatnom, állítólag Te és én ezt vállaltuk, mert csak ilyen módon tehetünk jót az embereknek. Elfogadtam, megértettem a sorsom. A látomásaimról Neked még nem beszéltem. Nem akartam előre futni az időben. Nem volt szabad beszélnem róla, mert akkor elveszíted a lendületet, amivel belefogtál a kutatásba. De most, hogy a találmányod, amin az intézetben a teamotok kidolgozott, olyan stádiumba ért, hogy már elmondhatom. Igen Cat. Vállalom a kísérleti egér szerepét! r11; elmosolyodott, mert Catherine szeme kikerekedett. r11; Cat! Ne legyenek kétségeid! Segítenünk kell az embereket. Azt még nem tudom, hogy ez miképpen, segít, de nem is muszáj mindig, mindennek az okát kutatni. Az első látomásomat a kórházi ágyon kaptam. Ezeket a perceket láttam. Én át akartam ülni a tolószékbe, te pedig a háló ajtóban álltál, titokban figyeltél, és kétségek között vergődtél. Utána itt ültél és tiszta tekinteted, megigézett. És te itt ülszr30; és mindjárt szenvedélyesen átölelsz.
Catherine beváltotta a látomást.
- Köszönöm Jason! r11; súgta férje fülébe. r11; Hiszek neked, bár vannak kétségeim. Biztos, hogy nem beszéltél egyik kollégámmal sem?
- Biztos szívem. r11;felelte Jason, és kicsit oldalra hózódott, hogy eltávolodva jobban szemügyre vehesse felesége arcát. r11; Kételkedhetsz. A valóság azonban az, amit elmondtam. Tudok a kutatásról, mert láttam. Tudok az elektródákról, melyeket beültettetek a majmok motoros kérgébe. A mesterségesen lebénított majmok, tudtak mozogni. Az elektródákon keresztül érkező jeleket az izmokhoz irányítottátok.
- És mindezt a betegágyadon láttad, amikor még szó se volt arról, hogy kutatni fogom ezt a területet. r11; jelentette ki Catherine. Nem kérdezte, mert nem akarta megkérdőjelezni férje látomásainak igazát.
- Így van. r11; felelte a férfi és magához ölelte a nőt. r11; Szeretlek. Minden történik valamiért. A balesetem előtt kételkedtem abban, hogy szeretsz. Ma már nem. Mindent megtennék azért, hogy boldog légy. Te is megtetted értem. Mikor kezdjük a kísérletet?

És Jason ismét látta az angyalt, miközben magához ölelte hitvesét.
rAzt mondják, a szerelemnek kétszer örülhetünk igazán. Amikor elkezdődik, és amikor még tart. Talán a sors kegyetlen fintora mégis, hogy annyi, magát hűségesnek mondó szerelmes mégis hűtlennek bizonyul. És a hűséges ember pedig nem talál rá az igaz szerelemre. Az élet rossz tréfája ez, mert talán nem minden ember érdemes arra, hogy a rendíthetetlen és őszinte szerelem csíráját megtalálja, majd boldogan éljen élete párjával, amíg meg nem hal úgy, ahogy ti ketten. A lehetőség mindenkinek adott, de közel sem biztos, hogy mindenki élni is tud veler30;r1;